A Kalotaszentkirály-i Park Vendégház várja Önt és kedves családját !

Képek, amelyek megmaradnak

Amikor Kolozsvárról elindultam, még nem tudtam, mire számíthatok egy ilyen rendezvényen – pedig voltam már falunapon, igaz, nem Kolozsvár környékén. Most már biztos: ez a kalotaszentkirályi falunap maradandó élményt jelentett. A színek és a hangok, a kedves emberek megragadtak. Mindenki köszönt az utcán, mert azt úgy illik e faluban. A népviseletbe öltözött emberek mellett elhaladva, még ha azok épp lengyelek vagy görögök voltak is, bizsergető érzés fogott el... BOTTYÁN TERÉZIA riportja

Időpont: 2020 augusztus 15 - augusztus 16

Minden évben augusztus harmadik hétvégéjén rendezik meg a Kalotaszentkirályi Napokat. Az augusztus 20 - hoz közeli időpont utal Szent István királyra, aki a katolikus időkben a templom védőszentje volt és akiről a falu a nevét kapta. Szombaton a gyerekprogramok állnak a középpontban: aszfaltrajzverseny, bicikliverseny, kézműves foglalkozások, stb.
Vasárnap délelőtt a református templomban ünnepi istentisztelettel folytatódik a falunap, utána pedig kiállításmegnyitó és Ady Endre szobrának megkoszorúzása következik.
Délután az iskola udvarán lévő sportpályán, a szabadtéri színpadon zajlanak a különböző műsorok.
Itt fellépnek helyi és meghívott néptánccsoportok, a Kolozsvári Opera művészei, stb. Este 9 órakor kezdődik a főműsor, ahol közkedvelt énekesek, zenekarok lépnek fel. A koncert után utcabállal folytatódik a mulatság, éjfélkor pedig tüzijáték kápráztatja el a falu népét.
falunapok falunapok falunapok falunapok

Eseménynaptár

Olcsó szálláslehetőség és étkezés

5 férőhely   2 szoba   1 fürdőszoba

  • Előleg nélkül foglalható!
  • Étkezés
  • Internet
  • Parkolás