A Kalotaszentkirály-i Park Vendégház várja Önt és kedves családját !

Kalotaszentkirály madártávlatból

Bánffyhunyadtól 6 km-re, délnyugatra, az Erdélyi Szigethegység vonulatai és dombjai (Bogdán-csúcs 1151 m, Kőhegy 1078 m, Dűlő- domb 917 m és Magura 754 m) által meghatározott Felszegi-medencében terül el, a Vigyázó-hegység vagy Kalota-Havas (Vlegyásza) hegytől dél-keletre. A település elődei a Kalota-patak két partján telepedtek le; a jobb parton található Zentelke, a bal parton pedig Szentkirály. 1968-ban egyesült a két falu, ma 1167 lélekszámú település.

Kalotaszentkirály környéke már a római korban is lakott volt.Ezt bizonyítja egy, ebből a korból származó síremlék, ami a falu egyik határrészében került napvilágra.
Kalotaszentkirály napjainkban községközpont, négy kisebb település tartozik hozzá: Kalotadámos, Jákótelke, Magyarókereke és Malomszeg.
A településen működő nyolc osztályos iskola Kalotaszeg jelentős iskolaközpontjává nőtte ki magát.
A faluban, Ady Endre hársfája alatt találjuk az 1994-ben készített Ady-emlékművet. A költő 1914 júniusában járt itt először Boncza Bertával.A fa alatt ülve versírásra ihlette a templomból hazafelé tartó, színes népviseletbe öltözött emberek látványa.

A falu nevének eredete

Honfoglaláskor a Kalota nemzetség telepedett le itt, melyről a patakot elnevezték. A Szentkirály nevet István király szentté avatása (1083) után vette fel, a Kalota előnevet pedig a patakról kapta.

Kalotaszentkirály tájkép

A falu rövid történelme

Árpád-kori település, első okiratos említése 1288-ból származik,mikor Kun László király a gyerőmonostori Mikola családnak adományozza ezt a területet. 1337-ben Senkral néven említették, már ekkor egyházas hely volt, papját is említették, aki a pápai tizedjegyzék szerint ez évben két garas pápai tizedet fizetett. 1437-ben Zenthkyral néven írták az oklevelekben. 1482-ben Bak Tamás és Balog János birtoka volt. 1523-ből Kalota Zenthkyral-nak több birtokosai is volt; így a Szentkirályi, Szentkirályi Csenkesz, Béli, Szentkirályi Radó családok is birtokosok voltak itt. 1554-ben Zentkyral Sebesvár tartozékai közé tartozott és a Bonchidai Bánffy Mihály birtoka volt, majd később a gyalui vártartomány faluja lett. A középkorból fennmaradt helynevei: 1461, 1498-ból Málnabércz, Kalotavize. 1913-ból a Kolozs vármegyei Kalotaszentkirályhoz Ady emlék is fűződik. 1910-ben 1046, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Bánffyhunyadi járásához tartozott. 1992-ben társközségeivel együtt 2053 lakosából 1498 magyar és 555 román volt. 1991-től minden év augusztusában Nemzetközi Tánctábor-t rendeznek itt. Határában feküdtek a középkorban Hem és Hintelke' faluk is, melyek az itt átvonuló hadak pusztításainak áldozatai lettek.

Képek Kalotaszentkirályról

Olcsó szálláslehetőség és étkezés

5 férőhely   2 szoba   1 fürdőszoba

  • Előleg nélkül foglalható!
  • Étkezés
  • Internet
  • Parkolás